A legtöbb hazai webáruház a nyitás utáni első évben több mint 50%-os forgalomnövekedést ér el, indulásuktól számított 4 év múlva pedig látogatottságuk közel megnégyszereződik. hwsw.hu: Dinamikusan fejlődnek a hazai webáruházak, 2008. szeptember

Posts Tagged ‘célcsoport’

Karácsony előtt gyakran kapunk és küldünk is ki az ügyfelek listáira karácsonyi és újévi üdvözletet, jókívánságokat. Ezek teljesen különböző célcsoportú listák, de valamiben mégis megegyeznek.

tovább…

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

2010. december 20.

A mobilmarketing kihívásaiA Frost&Sullivan friss tanulmánya szerint jó néhány kihívás áll még a mobilmarketing útjában. A mobil-internet és a közösségi oldalak fejlődése a mozgatórugója számos földrajzi elhelyezkedés-alapú szolgáltatás létrejöttének, mely új lehetőségeket kínál a marketingeseknek. tovább…

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

2010. február 24.

Az emberek mindenhová magukkal viszik a telefonjaikat – sokan még azzal is alszanak. Ezért a mobilkészülék kitűnő eszköz arra, hogy a hirdetők jól időzített üzenetekkel elérjék célközönségüket. Az alábbi felmérésből kiderül, hogy a földrajzi elhelyezkedés alapján célzott reklámokat a többség pozitívan fogadná.

tovább…

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

2009. november 13.

Az adatbázisunkban szereplő tagok bizalmát már sikerült elnyernünk. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ez így is maradjon? Miért kell erre tekintettel lennünk? tovább…

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

2009. október 14.

Van-e visszút, akkor ha valaki már nem szeretne több e-mailt kapni tőlünk? Megköszönjük, hogy eddig megtisztelt minket a bizalmával? Miért fontos ez?

tovább…

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

2009. szeptember 21.

Milyen üzenetet nem szeretne többet kapni tőlünk a leiratkozó? Semmilyet? Esetleg az üzenetek gyakoriságával van gond? Kiderítjük ezeket, vagy csak találgatunk?

tovább…

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

2009. szeptember 18.

Mentsük a menthetőt, avagy mi a teendő, ha “menekülne” az ügyfél az adatbázisból? tovább…

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

2009. szeptember 17.

Mit tehetünk, hogy mégse veszítsük el azt a fogyasztót, aki már rákattintott a leiratkozás gombra? tovább…

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

2009. szeptember 16.

Gyakran teszem fel a kérdést: Ki a célcsoportunk?

Általános válasz: Végülis mindenki. Az a jó, ha minél többen tudnak a létezésünkről… tovább…

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

2009. február 8.

Mottó:

A valóságban nem az számít, hogy mi spamelőnek gondoljuk-e magunkat vagy sem. A lényeg az, hogy a címzett mit gondol… ” Al Bredenberg, emailresults.com

Tudod, hogy milyen adatbázist használsz?
Tudod, hogy kiknek küldöd ki az e-mail kampányodat?
Tudod, hogy ők mikor kaptak utoljára e-mailt?
Tudod, hogy milyen céllal adták meg az adataikat, amit Te most fel fogsz használni?
Lehet, hogy Te is benne vagy ebben az adatbázisban? tovább…

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

2008. december 29.