Az e-mailezés (98%) után Magyarországon a leggyakoribb internetes tevékenység a közösségi oldalak látogatottsága (74%). GfK Hungária: Internet Hungary 2008.

Már a Facebook dolgozóinak véleménye is megoszlik

A Facebook adatvédelmi gyakorlatával kapcsolatban a cégen belül is vita alakult ki, mely arra kényszerítheti a vezérigazgatót, Mark Zuckerberget, hogy finomítson azon törekvésein, hogy a felhasználók még több adatot osszanak meg nyilvánosan önmagukról. A Facebook adatvédelmi politikája ellen tiltakozók egy csoportja pedig május 31-re kitűzött tömeges leiratkozásra buzdít.

A közösségi oldal a kritikák középpontjába került egyrészt számos frissen bevezetett változtatásával, mely csökkentette annak a mértékét, hogy mely adataik felett rendelkezhetnek a felhasználók, másrészről néhány technikai baki is történt, melynek következtében a személyes adatok nyilvánosságra kerültek. Idén februárban például néhány felhasználó személyes üzeneteit a rendszer, hibásan kézbesítve, több másik tag számára is elérhetővé tette. Májusban pedig a chat szolgáltatásban történt hasonló malőr, ismét arra késztetve az adatvédelmi szerveket, hogy panaszt tegyenek a Facebook ellen.

Az adatvédelmi képviselők a szabályozó testületek beavatkozását tartják szükségesnek, a csalódott felhasználók pedig weboldalakon kritizálják a Facebook adatvédelmi hiányosságait. Tiltakozók egy csoportja létrehozott egy weboldalt, melyben arra buzdítják a felhasználókat, hogy csatlakozzanak a május 31-re kitűzött tömeges leiratkozási akcióhoz, így protestálva a Facebook adatkezelése ellen.

Ezek az események a cég dolgozóira is hatással voltak, és így nagy nyomás helyeződött Mr Zuckerbergre, aki pedig évek óta annak a szószólója, hogy a felhasználóknak nyitottabban kellene kezelniük adataikat.
A cég 500 millió felhasználó adataival kíván olyan új szolgáltatásokat bevezetni, melyek nem sértik a tagok adatvédelmi érzékenységét, míg a cél a hatalmas adatmennyiség milliárdos hirdetési üzletté változtatása.

Nemrégiben a vállalat döntéshozói és dolgozói azért gyűltek össze, hogy megvitassák, hogyan kezeljék a két, frissen bevezetett szolgáltatásukkal szembeni negatív reakciókat. Az egyik arra bátorítja a felhasználókat, hogy több online tevékenységüket osszák meg Facebookon, a másik pedig külső weboldalakat szab személyre a felhasználó Facebookos ismerőseinek adatait felhasználva. A vita résztvevői arról egyeztetnek, bevezetésre kerüljön-e olyan funkció, mellyel a felhasználók még jobban elrejthetik profiljukat – ez eltérne a Facebook eddigi politikájától, és Mr Zuckerberg törekvéseivel is teljesen ellentétes. A cég azonban közleményében kiemeli: „tudjuk, hogy tisztelnek minket az információ-megosztásban végzett innovációért, de szeretnénk, ha az adatok kézben tartásával kapcsolatban is legalább ennyire elismernének minket”.

Mint ismeretes, 2009 decemberében a Facebook külső, a hálózaton nem regisztrált felhasználók számára is elérhetővé tette tagjainak néhány alapinformációját: nevet, nemet és a profilképet. Alig egy héttel később már tíz adatvédelmi szervezet tett panaszt a cég ellen a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságnál (FTC). Idén áprilistól már külső weboldalakat is „tetszik” megjelöléssel láthatnak el a felhasználók, mely megjelenik hírfolyamukban – ez is hamar panasztételre késztette a törvényhozókat: négy szenátor tett bejelentést az FTC-nél. A Bizottság közelebbről is meg kívánja vizsgálni az ügyet, a cég tehát nem teheti meg, hogy nem reagál a felvetésekre.

Mark Zuckerberg blogokon, beszédekben, találkozókon, és minden fórumon állítja, hogy a felhasználóknak természetesen joga van kontrollálni, mely információk láthatóak róluk és mely körben. Azonban sosem csinált titkot véleményéből, miszerint a felhasználóknak nemcsak hogy kellene, de idővel maguk is több saját adatot kívánnak majd nagyobb közönséggel is megosztani.

Forrás: The Wall Street Journal; quitfacebookday.com, dmsz

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

Post to Twitter Post to Delicious Post to Digg Post to Facebook Post to Reddit Post to StumbleUpon



Tags: , , , , ,

2 hozzászólás a(z) “Már a Facebook dolgozóinak véleménye is megoszlik” bejegyzéshez

  1. Tóth Timi | 2010. június 02. 09:53

    Vajon mikor lehet majd tudni, hogy hányan törölték a regisztrációjukat május 31-én?

    VálaszVálasz
  2. Forgács Mariann | 2010. június 02. 14:01

    @Tóth Timi: Az MTI szerint: “30.000 Facebook-használó törölte a profilját”.
    Facebookon viszont felhasználót nem lehet törölni, csak felfüggeszteni.

    VálaszVálasz

Szólj hozzá