Az internetezők naponta átlagosan közel ugyanannyi időt (114 perc) töltenek internetezéssel, mint tévénézéssel (116 perc). index.hu Digitális szakadék a tájékozódásban, 2008. július

Kicsi a bors, de hitelesebb

Egy szakértő szerint, azok a kisebb cégek, akik a közösségi médiát új ügyfelek szerzésére, és online jelenlétük hangsúlyozására használják, előnyben lehetnek a nagyobb cégekkel szemben.

Nicola Clark, a Marketing Magazine szerkesztője elmondta, hogy a kisebb márkák a Facebookhoz és a Twitterhez hasonló oldalakon hiteles, őszinte módon tudnak kommunikálni.
„A kisebb márkák hatalmas előnnyel rendelkeznek, mivel nem áll fenn a veszélye annak, hogy arctalan, személytelen márkává válnak. Ha megnézzük az olyan, nagy brandeket, mint a Coca-Cola, jellemző, hogy Twitter üzeneteiket PR ügynökségek írják. Míg, ha követem a kedvenc boltjaimat a Twitteren, tudom, hogy azok az emberek fogalmazzák az üzeneteket, akiket ismerek” – mondta Ms Clark, hozzátéve hogy ebben az esetben a személyiség is megjelenik és valódi közösség alakulhat ki.

A szakértő szerint, sok márka ott próbál meg közösséget teremteni, ahol valójában az nem létezik, de a kisebb cégek jobb esélyekkel indulnak, mivel van közös érintkezési pont.
Véleménye nem sokkal az után látott napvilágot, hogy a Bloomberg Business Week közzétette elemzését, mely szerint a Facebook legnagyobb hirdetői az elmúlt év során 20-szorosára növelték költéseiket.

Forrás: DMA UK-dmsz

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

Post to Twitter Post to Delicious Post to Digg Post to Facebook Post to Reddit Post to StumbleUpon



Tags: , , ,

Szólj hozzá