Az internetezők naponta átlagosan közel ugyanannyi időt (114 perc) töltenek internetezéssel, mint tévénézéssel (116 perc). index.hu Digitális szakadék a tájékozódásban, 2008. július

Véletlenül begyűjtött adatok

Egy belső vizsgálat során kiderült, hogy a Google a nyitott Wi-Fi hálózatok feltérképezésekor több információhoz jutott, mint tervezte. Miközben a keresőóriással kapcsolatos adatvédelmi kritikák egyre sokasodnak.

A Google nemrég jelentette be, hogy a cég online térképeihez utcafelvételeket készítő speciális autók egy hiba következtében olyan adatokat is rögzítettek, melyből a nyitott, vezeték nélküli hálózatokon internetező felhasználók tevékenységét is rekonstruálni lehet.
A StreetView autók, a tervek szerint, a jelszóval nem védett Wi-Fi hálózatokat kívánták feltérképezni, de véletlenül ezekről a hálózatokról olyan információk is a birtokukba jutottak, melyekből kiderül, a hálózat használói mely weboldalakat látogatták éppen, mely videókat nézték meg és milyen e-maileket küldtek. A Google szerint ezek az adatok azonban csupán töredékek, mivel az autók folyamatosan mozogtak, és pénzügyi, banki és személyes információk nem kerültek a birtokukba, mivel ezeket titkosított csatornákon küldik a szolgáltatók.

A cég a Wi-Fi hotspotokról készült adatbázisát az elhelyezkedés-alapú szolgáltatásainak fejlesztésére használja fel. A többi információ, mely 2007 óta a Google birtokában van, nem került felhasználásra semmilyen formában. A cég elismerte, hogy hibáról van szó, és az információk megsemmisítését tervezi.
„Sajnálatunkat szeretnénk kifejezni az esetet illetően, és igyekszünk tanulni a hibáinkból” – nyilatkozta Alan Eustace, a Google kutatási és fejlesztési alelnöke.


Forrás: Wall Street Journal-dmsz

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

Post to Twitter Post to Delicious Post to Digg Post to Facebook Post to Reddit Post to StumbleUpon



Tags: , ,

Szólj hozzá