A Facebook nevû közösségi portálnak 200 millió aktív felhasználója van. Ez azt jelenti, hogy ha a Facebook ország lenne, ez lenne az 5. legnépesebb ország, megelőzve Brazíliát. Facebook.com 2009. július 9.

2010: kritikus év az EU-s postai szolgáltatások piacán

2010. december 31-én 16 EU tagország, vagyis a piac 95%-a, nyitja meg postai piacát. Az idei első Postai Felhasználók Csoportja konferencián az Európai Bizottság Postai Szolgáltatásokkal Foglalkozó Egysége hangsúlyozta az elkövetkező 10 hónap fontosságát, mely alatt a harmadik Postai Irányelvet nemzeti szinten is be kell építeni a szabályozásba.

Bár a 16 állam legtöbbje már megkezdte a szabályozás törvénybe iktatását, a Bizottság figyelmeztetett, hogy Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Észtországban, Finnországban, Németországban és Olaszországban problémák adódhatnak. A legtöbb esetben a kormányok még vitáznak a törvényjavaslatról, mely csak az informális egyeztetést teszi lehetővé a Bizottság és a kulcs szereplők számára. Az eddigi problémaforrások többsége a verseny, a hálózatelérés és az azzal kapcsolatos kötelezettségek, a szabályozói testületek, az engedélyezés, az adózás és a kollektív megegyezések területét érinti.

A Bizottság megerősítette, hogy 2010-ben a fókuszban a 2008-as Postai Direktíva időbeni és korrekt bevezetése áll majd.
A Bizottság bejelentette, hogy a közeljövőben szélesebb körű egyeztetést indít majd az egyetemes szolgáltatási kötelezettség pontosabb értelmezésének érdekében, és azért, hogy meghatározzák, szükség van-e változtatásokra.

A határon átnyúló szolgáltatásokkal kapcsolatosan érkezett számos panaszból kifolyólag, melyek főleg a tarifákra és a szolgáltatás minőségére vonatkoztak, a Bizottság a nemzeti szabályozó hatóságokkal fog együttműködni, hogy megoldásokat találjanak és továbbfejlesszék ezt a szektort. 2010 végén egy tanulmányt készítenek majd a határon átnyúló szolgáltatásokról, hogy további megoldásokat találjanak.

A Bizottság azt is bejelentette, hogy a következő konferencia áprilisban az e-kereskedelemre és a határokon átnyúló szolgáltatásokra koncentrál majd, melyek a Bizottság szerint egyike azon kevés szektoroknak, melyek a postai szolgáltatóknál növekvő tendenciát mutatnak.

Forrás: DMSZ-FEDMA

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

Post to Twitter Post to Delicious Post to Digg Post to Facebook Post to Reddit Post to StumbleUpon



Tags: , , ,

Szólj hozzá