A Facebook nevû közösségi portálnak 200 millió aktív felhasználója van. Ez azt jelenti, hogy ha a Facebook ország lenne, ez lenne az 5. legnépesebb ország, megelőzve Brazíliát. Facebook.com 2009. július 9.

Milyen címet használtam??

A nyár kétségtelenül kitűnő időszak a nyelviskoláknak (is). Éppen ezért érdemes minden lehetőséget megragadni és újabb diákokat szerezni. De nem mindenáron!

Kb. 4 hete kaptam az első levelet a Ring Nyelviskolától. A láblécben látszik, hogy nem jelölték meg honnan jutottak az adataimhoz, nem tudom ezeket az adatokat módosítani, sőt, leiratkozni sem tudok.

Ring nyelvstúdió

Az első e-mail után nem történt semmi, mert abban bíztam, hogy a következő kiküldés alkalmával már kicsit profibbak lesznek. Persze 100%-ig biztos vagyok abban, hogy soha nem kértem ilyen hírlevelet.
A következő héten szerdán ismét megérkezett az aktuális akciókat tartalmazó e-mail. Ugyanaz a lábléc. E-mailben kértem őket, hogy töröljék a címemet az adatbázisból.
Ismét eltelt egy hét, újabb hírlevél landolt a postafiókomban. Hivatkoztam az 1 héttel korábbi levelemre és megígértem, hogy ez lesz az utolsó levél amit nekik küldök, a következő lépés már az NHH felé lesz.

Másnap megérkezett a válasz:

“Tisztelt Leiratkozó!

A napokban elküldte a Ring Cégcsoport számára hírlevél leiratkozási szándékát jelző e-mailt. Sajnos e-mail címét nem tudtuk az adatbázisból eltávolítani, mivel a megjelölt e-mail cím nem szerepelt benne. Kérem segítsen nekem abban, hogy milyen egyéb e-mail címeket használhatott, esetleg van-e az Ön postafiókjára irányítva egy másik cím, mert lehet, hogy adatbázisunkban azzal szerepel.”

Milyen egyéb címet használhattam???

Válasz:

“Kedves I.!

A hírlevél címzettje a hirlevel@ringpercek.hu, így sajnos nem tudom megmondani, hogy melyik címemre küldhették a levelet.
Szintén hasznos lenne ezt legalább a levél láblécében elhelyezni, ahol emellett le tudnék iratkozni, esetleg módosítani tudnám az adataimat, ami után szegmentáltan kapnám a leveleket. Ilyen lenne egy profi hírlevélküldés…”

Egyetlen sort kellene csak elhelyezni a levél láblécében, melyből kiderül, hogy milyen címre lett küldve az e-mail. Ne hagyjuk ki ezt sem ha hírlevelet küldünk!

Forgács Mariann

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy like-ot:
Share with Google Buzz

Post to Twitter Post to Delicious Post to Digg Post to Facebook Post to Reddit Post to StumbleUpon



Tags: , , ,

3 hozzászólás a(z) “Milyen címet használtam??” bejegyzéshez

  1. Ági | 2010. július 01. 11:05

    Milyen igaz!
    Profizmus hiánya, ilyen szarvashibát elkövetni.
    Kellene nekik egy szakember, aki odafigyel az ilyen fontos apróságokra.

    VálaszVálasz
  2. Tóth Róbert | 2011. május 30. 18:47

    Ha Outlook-ot használsz, akkor nyisd meg külön ablakban az emailt (dupla kattintás a levélen), majd Fájl menüben az Információ résznél a Tulajdonságok-ra kattints. Ekkor láthatod a levél forrását, itt pedig azt, hogy melyik címedre küldték a levelet. (Általában a 2. sorban.)

    VálaszVálasz
  3. Forgács Mariann | 2011. május 30. 19:46

    @Tóth Róbert: Gmail-t használok. :)

    VálaszVálasz

Szólj hozzá