Nem titok, hogy a mobiltelefon-felhasználók mára többet várnak készülékeiktől, mint az egyszerű telefonálás és szöveges üzenet funkciókat. Az eMarketer becslései szerint, világszerte több mint 650 millió ember, vagyis az előfizetők 13,4%-a legalább havonta egyszer internetezik mobiltelefonjáról 2010-ben.
A(z) ‘Egyéb hasznos’ kategória archívuma
A Német Szövetségi Adatvédelmi Hatóság (BFDI) nemrég kiadott közleményében tájékoztatta a piac szereplőit arról, hogy az internetes analitikai szoftverek használata, melyekkel a felhasználókat térképezik fel viselkedés-alapú reklámtevékenység céljából, kizárólag a fogyasztó előzetes beleegyezésével történhet.
Kutatások szerint az amerikaiak mostanában nagyobb valószínűséggel keresik meg a híreket az interneten, minthogy nyomtatott újságot vegyenek vagy bekapcsolják a rádiót. Az internet mint forrás még a TV-vel is versenybe száll.
A kormány által javasolt Digitális Gazdaság Törvény eredményeként csökkenhet a WiFi hotspotok száma Nagy-Britanniában, mely az online marketing szakembereket is érinteni fogja. A törvényjavaslat alapján a WiFi zónák tulajdonosa felelőssé tehető a felhasználók által elkövetett bűnügyek miatt.
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió 23 hivatalos nyelvének karakterei felhasználhatóak lesznek a .eu végződésű domain nevek regisztrációjánál. Ez lehetővé teszi a görög vagy cirill nevek használatát is.
2009 folyamán az online videók nézői körében csökkent a hajlandóság arra, hogy a klip előtti reklámfilmekre klikkeljenek vagy teljes hosszukban megnézzék azokat – állapította meg YuMe videós hirdetési hálózat elemzése.
Az Európai Bizottság szabálytalannak ítélte azt az olaszországi döntést, melynek értelmében a publikus listákat telemarketinges célokra használhatják fel, leiratkozási lehetőséggel. A Bizottság eljárást indított.
Az amerikai reklám és marketing szektort képviselő kereskedelmi szövetségek egy új ikont vezettek be, melynek célja, hogy a fogyasztókat tájékoztassa, amennyiben az adott oldalon online viselkedés-alapú reklámozást (OBA) használnak. A kezdeményezés a fogyasztói bizalom visszaállítását és az átláthatóság növelését hivatott szolgálni.
A szektor gurui a “mobil évtizedének” nevezik az elkövetkező pár évet, és valóban, az SMS reklámozás egyre több fogyasztóhoz ér el.
A mobilmarketing kihívásaiA Frost&Sullivan friss tanulmánya szerint jó néhány kihívás áll még a mobilmarketing útjában. A mobil-internet és a közösségi oldalak fejlődése a mozgatórugója számos földrajzi elhelyezkedés-alapú szolgáltatás létrejöttének, mely új lehetőségeket kínál a marketingeseknek. tovább…









